status


STATUS

Sütő Róbert kiállítása, Kalocsa Városi Galéria, 2019. február 15.

“Rétegeken áttűnő, tájszerű folthalmaz.
Metálpigment-struktúra.
Pasztózus festékrétegekkel határolt megfolyás.
Semmiben lebegő pszeudo-architektúra.
Réseken ki-be-át nézünk.
Az alaphelyzet valami valós volt.
Színek. Mindig más hangulat, nyilván.
Téma. Attól mindig nehezen szabadulok, bár mindig váltani készülök. Erdő volt régebben, most házszerű alakzatok, uszályok vannak. Ipari romantika. Gyárak, mezőgazdasági épületek, hajók inspirálnak. Erősen redukált formanyelv, szűkszavú megfogalmazás, éppen csak annyi, hogy a nézőt szemlélődésre késztesse.
Lebegnek a formák valahol, csorog a festék valahonnan valahova. Gravitációs festészet, irányított megfolyás. Éles formákkal határolt gesztusok.
Known Floating Concrete. Fiktív alakzatok, fiktív tükröződések.
Nem a vízen, volt olyan is, most nem.
Bár nézem az épülő hidat, és tényleg visszatükröződik. Mi lenne, ha csak a híd tükörképe lenne és a híd nem. Ez a vásznon lehetséges.”

Sütő Róbert Barcsay-díjas és Mazsaroff Miklós-díjas festőművész gondolataival köszöntjük a kedves látogatókat. A nemzetközileg is ismert és elismert alkotóművész művészeti, művészetpedagógiai tanulmányait 1998-2003 között a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végezte, mestere Károlyi Zsigmond volt. 1999 óta kiállító művész, 26 önálló és közel 80 csoportos kiállításon vett részt. Aktív müvészetszervező tevékenységének egyik legjelentősebb állomása a mára mértékadó művészeti csoporttá vált Caffart Képzőművészeti Egyesület létrehozása 2009-ben. (A művészeti csoport áprilisban Kalocsán, itt a Városi Galériában is bemutatkozik majd.) Széles nemzetközi kapcsolatrendszerének köszönhetően számos kortárs művészeti csoport tevékenységének támogatója, irányítója. A megtiszteltetés engem ért ma, hogy Sütő Róbert Status című helyzetáttekintő kiállítását bemutathassam Önöknek.
A műalkotást, ha teremtő ihletből fakad, különös varázs fogja körül. Élő, működő, ható műalkotássá azonban csak akkor válik, ha talál magának egy értő szemlélőt, aki örömet talál abban, hogy szemével alaposan végigsimogassa festékráncait, tekintetével körültapintsa az érzékeny anyag sajátos világát, a színek és formák szigorú rendjét vagy szabad játékát. A termékeny kalandozás során (ha sikerül belemerítkezni a műbe), már arra sem ügyel, honnan indult el a művész kezének vándorlása: a színeket és formákat vajon a szemnek közvetlenül adott tárgyi világból emelte a képbe, vagy a megtisztított elemeket továbbformálva, pusztán csak építőelemként használta fel a mű varázslatos világának felépítéséhez. Sütő Róbert alkotásai előtt sokszor nehéz is eldönteni, vajon absztrakcióval, természetelvűséggel, vagy a természetelvűség szokásostól eltérő értelmezésével állunk szemben: olyanfajta képépítéssel, amelynek során a művész a formai szerveződés általános törvényszerűségeit kutatja, akár az erdő. a növények, akár a házak, ipari épületek világáról, akár az üveggolyóba zárt távolságról van szó. Természetelvűség ez is, csak nem a merev lehatároltság és mozdulatlanság elvét vallja, éltető ereje a gondolat és a mozdulat szüntelen mozgása és változása. Ennek engedelmeskedik a művész, amikor egyazon vagy hasonló motívumnak több darabból álló variációs sorát teremti meg. Sütő Róbert éppen két évtizede jár ezen az úton, így ezt a szemléletet, gondolkodást, képekkel hitelesített kompozíciós elvet művészete legjellemzőbb vonásának tekinthetjük. Az ezredfordulót követően több utat járt végig, több szemléletmóddal próbálkozott, amelyek közül mindegyik alkalmas lett volna arra. hogy önállóan kitöltsön egy életművet. Benne azonban a belső érzékenység az intellektus kutatóösztönével párosult, így ez szüntelen előrébb vitte őt, miközben újabb és újabb területeket hódított és hódít meg művészete számára, míg a vizsgált területnek, végső fokon ember és természeti/épített környezete, a lélek és az anyag világának is egyre inkább a mélyére hatol.
Sütő Róbert művészetében a kortárs valóság felszínes köpenye alatt rejtőző drámai változások, szubjektív benyomások, személyes érzések szenzuális, szimbolikus, de korszerű megfogalmazására tesz kísérletet. A konceptuális művészet hideg agytornáját túllépve olyan sajátosan új művészi nyelvet teremtett és használ, amely régi jogaiba helyezi vissza a közönség tetszését, mint a műalkotás egyik legfontosabb kritériumát. Művészetében a vászon, a festék, a kép szenzuálisan teszik felfoghatóvá gondolatait, elképzeléseit, érzéseit. Egy ember nélküli világban történő különös időutazásával visszafordítani látszik az időt: a konceptuális művészettel párhuzamos dimenzióban indul el, egy egészen új irányba. Sütő Róbert művészetében – az úgynevezett „természetes széptől” eltérően – van egyfajta (a puszta fizikai és érzéki adottságokhoz képest valamiképpen átlényegített) transzcendentalitás, ami bizonyos értelemben kívül helyezi őt közös valóságunk állandósága alól. A Sütő művek formai felszínén és tartalmi mélységén túl, a fizikai valóság festékrétege mögött létezik egy láthatatlan, dinamikus transzcendencia, amely túllép a vászon nyújtotta lehetőségek szorító kereteiből, túllép az ecset nyomvonalának kényszerítő kötöttségéből, a megváltoztathatatlannak vélt fizikai tényszerűségekből.
Sütő Róbert művészetét az akciófestészet és az absztrakció között kell elhelyeznünk. Földön túli tájakon, parttalan lebegésben, légüres térben, vörös izzásban, fagyos rianásban, sárga, kék, vörös, fekete bársonymezőkön. foltok és vonalak ölelésében, takarásában, pormentes művészi hangon, a mesterség, a tudás nagyvonalú pedantériájával, egy kozmikus távlatú valóság tisztán csengő üveghangján szól hozzánk. Az ember nélküli táj metszeteit a felülről csörgő sejtelmes színfüggönyök, a horizonton a szemnek megnyugvást kínáló szín modulációk valamiféle éteri tér tömbjévé alakítják át a négyzetes felületeket. A párhuzamos, frontális formák egyidejűleg hozzák mozgásba a szemlélőben a képfelület síkját és a mélység érzetét, mint ellenhatást, amely így mindkét végletet megóvja az eltűnéstől vagy az egyértelművé válástól.
A látvány ellenére a művész nem támadja meg indulatos mozdulatokkal vásznait, inkább nagyvonalú, puha ecsetvonásokkal simogatja a felületet, s úgy érvényesíti a színeket, hogy nem zárja kalitkába őket. A hatalmas színmezők mögött előbukkanó tájképek izgatottan várják, hogy átlépjünk az ő világukba. A képek a nézőt érzelmileg megragadják, megpörgetik, beszippantják, míg egyszer csak azt vesszük észre, hogy elveszítettünk mindenfajta racionális kontrollt, s a képben létezünk tovább, ahol az ember nélküli víz alatti vagy víz feletti világot egyszerre érezzük viharosnak és békésnek, hangosnak és csendesnek, feszültnek és megnyugtatónak.
Sütő Róbert javában alkotó művész, ezért művészettörténeti elhelyezése korai lenne. Annyi azonban bizonyos, hogy a 21. századi magyar festészet progresszív irányához kapcsolódik, azokhoz az alkotókhoz, akik az európai festészetből is ugyanezt a szellemet szívták magukba, akár Rothko-ban, akár Still-ben, akár Motherwell-ben találnak rokonra. De talán még ennél is fontosabb, hogy olyan szín és formavilágot sikerült létrehoznia, amely jellegzetesen, sajátosan és a teljesség igényével csak az övé. Közben pedig hasonlóan teljes, tökéletesen zárt és egyben nyitott világképet teremt, olyat, amely a mikro- és makrovilágot egyformán magába fogadja, nyitva hagyva az utat a további kibomlás lehetőségei előtt.

N. Kovács Zita művészettörténész



Hozzászólás jelenleg nem lehetséges.