Nagy Zopán

Álmatlan távlatok, emelkedések, merülések…

Sütő Róbert visio című kiállítása nyomán
(Eötvös József Főiskola Kortárs Galériája, Baja, 2022. 05. 12. – 09. 01.)

Lét-halász az avaron, vízi(l)ó a lápon, avagy: Meta Endre (anti-Ady) nyerse is szólhatna szakmai bevezető helyett, de itt inkább szubjektív megközelítések, intuitív bekezdések következnek… Jó esetben izmusok megnevezése sem hangzik el, a technikai definíciók felszabadulnak, nem mondunk affélét sem, hogy gesztus-festészet vagy informel, de szívesen ölelkezünk művészeti-poétikai átjárások egyéb rezgéseivel.

Visio, vision, vízió, vizionárius… A szót – mint címet – különféle (főnévi, etimológiai, érzékelési…) irányokból is vizsgálhatnánk, ám a leíró ím-ígyen szóla: látomásos líra, képzőművészeti költészet, belső táj-jelenések, persze absztrahálva, kipárolgásokkal, csorgásokkal, szerte-folyó érzelmekkel elegyen… Impro-vízió, utazás, fölemelkedés és merülés szimultánban…

Sütő Róbert (elvont formulákba rejtett, ecset-t-elt, felejtés-bugyrokból felfejtett, pszichikai hálókon átszűrt, átforduló, ciklikus, szinte önjáró, magukat sokszorozó, újra-élesztő…) művei analitikus – közelmúlt-isztikus – kinyilatkoztatások: jelenlétének jelenlegi jelenései… Önmagukba is visszacsapódó tudattalan folyamatok lenyomatait láthatjuk, melyek nem csupán víziók, mert a visio: maga az archaikus lélektan is, sőt, leginkább a lélektan!

Summa summarum: a vízió nem egyszerűen látomás, netalán köznapi érzékcsalódás. A kimondhatatlannak, a formátlan áramlásnak (divatosan: egyféle flow-nak), ismeretlen influenciáknak, s az elemi erőknek, érzékeléseknek sajátos, ismételhetetlen közvetítése!

Az érzékelések kapui kitárulnak… William Blake Lélekutazójának éteri barátsága is közeledik:

Eksztázist ontanak a fák
Mindre, ki e pusztán halad;
Majd város épül, rengeteg,
S pásztoroknak sok tünde lak.

Vendége tűnik százfelé
(Másult szem mindent másra vált),
Félsz lepi érzékszerveit,
Sík Földje Gömbbé összeállt.

A matériák ésszerű korlátait ledönteni! A látomások réteges ablakait megnyitni! Csendes derű! Mutass nekünk szép víziókat. – Tóth Árpád után szabadon. A képzelet mozgalmas, felfokozott kép-kiáradásai… A teremtés (alkotás) is egy hatalmas vízió! Az alkotás is teremtés: ami szinte közhely (így is mondják hellyel-közzel)…

Valahol: forró aszfalt-délibábban úszó jelenések ébrednek, amíg a különös festmény-elfolyások folyam(at)ában a horizontot, a zenitet és az ellenkező irányú döféspontot: a nadírt egyszerre szippantja föl egy ismeretlen óriás… Ó, a képzelet mindenható!

Amott: vibráló vibrafonokat vizionáló Vizigótok vízbefúlás-vetületei vonaglanak, vehemensen vetkőzve, vörös vérsejteket vetélve, varázslatos vérmérséklettel, valótlanul, velőtrázóan vágtázva… Valóság? Vitustánc? Vízió? Fölszakadó tér-sűrítmény szövetek: a nyers-lila felhőkben izzó kapuk, parázsló alagutak nyílnak, befelé, egyre beljebb, köröttük, bennük körkörös és spirális formák pulzálnak…

Zene, lüktetés, opálos leheletek… Susumu Yokota experimentális hang-betétjei úsznak be a tájba, Rising sun, a finomított kakofóniából ásvány-cserepek és kevert lények visszhangjai üveghúrokra hullanak, visszafelé játszva is torzulnak, miközben éles éber-álom zörejek többszólamban hangzó buborékként születnek meg egy preparált klaviatúrán… A delelő Nap befordul, majd ismételten felemelkedik…

Intermezzo: Bizonyos („vállalati”) filozófiában a vízió, mint jövőkép jelenik meg s az elérni kívánt célt, míg a misszió (küldetés) az oda vezető út elejét, a „vállalkozás” létezésének okát, az általa képviselt értékeket jelenti.

Amennyiben a kifejezés a latin szóból eredő visio, akkor a jelentése látvány, ami azt „jelenti”, állítja, közvetíti, hogy minden általunk leképzett, körülvevő, megjelenő, összeálló kép-jelenség, vibráció, film, tájkép, távlati elképzelés, ki- és belátás is vízió! Kép, képzet, káprázat: Maya! Érzékszervek előtt megjelenő csábkép, megtévesztő képzetek örvénylése: Világillúzió.

És akkor a belső hegyekről, ormokról, kalligráf repedezés-indákról, omladék-metaforákról, szakadék, átfordulás (metanoia) elméletekről, ön-képzett / én-képzelt hegyvonulatokról a kéklő párák mögött, a képek magányáról, éjjeli magukba-fordulásáról, a geometriát expresszíven elfedő felületekről, a mélytenger-képzetről, a vöröslő viharok várakozó feszültségéről, a távol-közeli, közel-távoli (vagy éppen japán) miniatűr-festészet egy-egy remekének rejtetten rokon-látomású, álmatlan távlatokkal felnagyított csöndjeiről, hallgatás-képeiről még nem is beszéltünk…

Mert az illúzió finom-szövetű fátylai és vásznai mögött mindig új és újabb jelenések dominálnak s a rétegződések, hártyák, festék-minőségek, és főként az érzékeken túli értékek felülírják egymás- és önnön kvázi-textúráinak, illetve piktúra-tinktúráinak lehetőségeit…

Ezen az életteli (szín-dinamikával is sokrétűen átitatott) tárlaton Sütő Róbert szellemi utazásainak részleteibe kapunk betekintést.