LATARKA és Platán Galéria közös programja a Kortárs Galériák Hétvégéje rendezvény keretében http://www.cafebudapestfest.hu/
„DIMENZIÓK” A kiállítás megnyitó október 18-án szombaton 17 órakor lesz a LATARKA Galériában.
A galéria nyitva tartása a Kortárs Galériák Hétvégéjén:
Október 18. és 19. | 11.00-19.00
A Dimenziók című csoportos kiállításon olyan alkotások láthatók, amelyek mindegyikében karakteresen jelen van a térábrázolás. A kiállítók többsége különböző festészeti eszközökkel és technikákkal ábrázolja a teret, ugyanakkor az is észrevehető, hogy megjelenik a művek között a plasztika is. Egy-egy műnél azt tapasztalhatjuk, hogy a kellő térhatás elérése érdekében a kétdimenziós ábrázolásmódról háromdimenziósra vált, domborművet, térplasztikát hozva létre. A kiállított festményeken valós, fiktív, külső és belső terek jelennek meg. A művek… egy része figuratív a másik része nonfiguratív formarendszerből áll, melyek alkotásonként, és alkotóként változnak. Mégis, közös pontjuk a térérzet létrehozása.
Kiállító művészek: Hollós Ádám Mátyási Péter Merényi Dávid Németh Marcell Sütő Robert Esse Bánki Ákos Vajkó Dániel
A kiállítást megnyitja Virág Ágnes művészettörténész
DIMENZIÓK
megtekinthető: Budapest, Latarka Galéria,
2014.október 18-a és 31-e között
írta: Virág Ágnes művészettörténész kurátor: Esse Bánki Ákos festő
Dimenziók: tér és idő
Tudatában vagyunk a tér és az idő által meghatározható dimenzióknak. Ha a dimenzió szót szó szerinti értelemben vesszük, akkor kiterjedést, méretet értünk rajta. Ezek a faktorok jelölik ki a sík és a tér, a 2D és a 3D megismerésének lehetőségeit. Mit értünk a 2D és a 3D viszonyán? A kötéltáncos úgy érzi, hogy csak egy irányba tud mozogni a kötélen: előre vagy hátra, tehát a kötelet 2 dimenziósnak érzékeli. A bolha viszont körbe tudja szaladni a kötelet, mivel mérete összemérhető a kötél méretével.
Egy másik példát említve eszünkbe juthat Platón barlangja és árnyékfigurái, a 2D-s árnyjátékot megélő leláncolt figurák és a megszabadított 3D-s világot szemlélő, a fénytől elvakított, majd az az által megismerő ember. Mindkét példán keresztül érzékelhető az, hogy a dimenziók közötti váltás nem egyszerű, mondhatnánk életveszélyes, könnyen juthatunk általa másvilágra.
Negyedik dimenzióként emlegetjük az időt. Kérdés, hogy az idő és tér hogyan viszonyul egymáshoz. A nyelvben az elvont idő fogalmat leggyakrabban térmetaforákkal és térmetonímiákkal fejezzük ki. Az időről kétféleképpen beszélünk: először is, mint egy konténerről, amelyben mozgunk. Ezt látjuk Bajkó Dániel és Németh Marcell munkáin, szívás és katapult eljárásokkal, távolodás a céltól és közeledés a cél felé élményt kapunk. Szívásnak nevezem, amikor egy nagyobb erő magával ránt, esetünkben a vonat és kicsúszik a kezünkből az irányítás. A katapultnál érzésem szerint volt egy kezdő pont, amikor volt döntési jogunk és megnyomhattuk a gombot, de onnantól kezdve nem tudjuk elhagyni a térgörbét.
Előfordulhat az is, hogy az idő, mint egy mozgó objektum távolodik tőlünk, vagy közeledik felénk. Merényi Dávid és Hollós Ádám tér-idő megoldásai előhívják a történeti idők rétegeit, az áttűnések elindítják a megfigyelő emlékezés, a nosztalgia folyamait, amelyek szubjektív irányt vesznek. A néző analizál, leszedi a rétegeket, azaz mögé néz.
Mátyási Péter és Sütő Róbert festményein a struktúra kerül előtérbe, fontos az építkezés ideje, de ellentétes módszerekkel: hozzátétellel és elvétellel/radírozással. Számomra ez a meditatívnak tűnő, ámbár tudatos sakkozás ún. időtlenséget teremt azáltal, hogy felépíti a statika hiányát is, megteremtve ezzel a lebegést.
Esse Bánki Ákosnál az idő metonimikus: színek és rétegek keresztmetszetében és párhuzamosaiban feloldódnak a konkrétumok, megszűnik a valóság, helyette létrejön egy túl közeli, már-már zavaró nézőpont. Zavaró, mert intim, mikroszkopikus. Olyan ez, mint amikor túl közel vagyunk egy tárgyhoz és másként látjuk mindkét szemünkkel, ha két szemmel nézzük is valamiféle furcsán vibráló képet kapunk. Elkezdünk kiegészíteni, hozzátenni, magyarázkodunk azért, hogy konszolidáltabb képet kapjunk és a realitáshoz közelebb hozzuk az élményt, vagy maradunk közel és játszunk kacsintóst.
Elgondolkoztam azon, mi történne akkor,
ha a kiállítást ráfeszíteném egy kerékre…
Müller Péter a Tér, idő, tudat: dimenziók hálója című műsorban a dimenziók érzékeltetésére, amelyen az élet megélésének lehetőségeit érti a kerék metaforát használta. Azt mondja: az időt kétféleképpen tudjuk megélni: kifelé és befelé fordulással. Vegyünk egy kereket: bent egy mozdulatlan pont van, kint perifériára lehet kerülni, minél kintebb vagyunk a keréken, annál gyorsabban élünk. A dolgok legbelsejében viszont nincs idő. (Müller Péter: Tér, idő, tudat: dimenziók hálója)
A kiállítást láthatóan én a tér és az idő kapcsolatán keresztül szemlélem. Már az idő dimenziójának kifejtésekor észrevehető volt, hogy a kiállító művészeket – remélem, nem bántom meg őket – kategorizáltam, rendszereztem. A rendszerben három csoportot különböztettem meg, amely meghatározta a keréken betöltött pozíciójukat is: a kerék szélétől indultunk, a sebességtől és az origóba érkeztünk. Nézzük a kerék szélét!
gyorsulás, sebesség, oda-vissza játék, térgörbület, valóságélmény
Bajkó Dániel (ülünk a vonat végén)
Németh Marcell (autóban száguldunk előre az autópályán)
Vannak olyan ok-okozati berögződéseink, amelyeken nagyon nehezen, vagy egyáltalán nem tudunk változtatni. Ezeket a változtatásokat tette meg Bajkó Dániel és Németh Marcell. „Azt nem tudjuk felfogni, hogy különböző dimenziókban különböző idősebességek vannak, ez túlmegy az emberi tapasztaláson. Ezt „non sens” – ként éljük meg.
Egy másik berögződésünk, hogy a mi idő-tér érzékelésünk itt és most, lokális. A tudat nem lokális jelenség, annak csak egy része működik itt és most-ban. A gondolkodásunk szerint a múlt hat a jelenre és a jövőre, azt nem tudjuk elképzelni, hogy a jövő hat vissza. A hipnózisban lehet múltban mozgó és jövőben mozgó tudatot előhívni. Az agy működése nélkül lehet-e tudatunk: például klinikai halál (amikor nem működik az agy): a tudat elválik a testtől. A tudat nem egy kis objektum, amit beletuszkoltak a testbe. A test úgy működik, mint egy rádió. A rádió van az adásban, ahogyan a test van a tudattérben. Az idő a tudat állapotától függ, és vannak olyan tudatállapotok, amelyben több dolog egy időben megélhető.” (Paurinyi Tamás pszichológus)
Aránytanok, léptékek, amelyekben az ember önmagát méri, történeti időrétegek (klasszikus korokat hív elő a struktúra)
Merényi Dávid (klasszikus kulisszák)
A tér behatárolt, megszervezése, ellenőrzése verseny és konfliktus tárgya, illetve forrása. A térbeli változás időbelit is feltételez, de az időbeli változáshoz nem kell térbeli változás. Ugyanabban az időben két térben különböző dolgok történhetnek, de ugyanazt a teret egy időben nem foglalhatja el két különböző dolog. Ha az ipari terek kapcsán a termelési folyamatokat vizsgáljuk, akkor megfigyelhetünk térbeli és időbeli váltásokat: „1. gyorsabban dolgozunk és hosszabb ideig (időbeli váltás), 2. az áruk mozgatása, az utazás (térbeli váltás), 3. új gépek, új technológia bevezetése (térbeli és időbeli váltás). A kapitalista társdalomban mind a tér, mind az idő áru, ezek a jelenlét és a hozzáférhetőség kapcsolatában jelennek meg. A nem kapitalista társadalmakban a tér-idő elkülönülést a hatalmi tényezők határozzák meg.” (John Urry, Társadalmiviszonyok, tér és idő, In: Tér és Társdalom, 1990/3-4.)
Lebegő formák, rétegek hozzáadása – elvétele, mint az építés eszköze, időtlen szerkezetek
Mátyási Péter (radírozva épít, amelyben éppen a hiány, a semmi lesz a szerkezet, nézőpontot módosít, a kilátó válik látvánnyá, a kilátás, a panoráma eltűnik)
Sütő Róbert (modern épületformák forognak a térben)
Berger szerint a személyes tapasztalok megszerzése ma a tér megismerésén alapul, a legfontosabb jelenkori változások térbeliek. „Ember az, akinek távlata van. Hamvas Béla azt mondta, hogy a térnek száma van, a helynek arca van. A 20.század fizikája visszakapcsolta a teret az anyagisághoz. Miután matematizáltuk az időt és a teret, szeretnénk birtokolni is és örökre megtartani. Mindenki a saját tudatának megfelelően érti a világot, amit mindenki a legerősebbnek érez, olyannak, aminél jobban tudni már nem lehet. A térben történik meg az idő, vagyis az Atyában megtörténik a Fiú drámája. Az időpániknak kettős arca van: a haláltól való pánik (a nyugati civilizáció meg akarja nyújtani az életet), a másik az idő elvesztése (úgy érezzük, hogy nincs elég terünk és időnk)”. (Dúl Antal teológus)
III. Belső tér: mikroszkopikus, időtlen szerkezetrészletek az origóban
Esse Bánki Ákos (vibráló műteremfragmentumok)
Az egyének ösvényeket foglalnak el az idő-térben, egyéni életutat élnek, amelyek bizonyos pontokon összekapcsolódnak. Webber szerint a fizikai tér az egyén énjének meghosszabbításává válik. Az egyén önmagáról és a társadalomban elfoglalt helyéről alkotott képe így finoman összeolvad a társadalmi interakciók terével. Van olyan törekvés, amely arra irányul, hogy az időt megállítsa: létrehozva ezzel az ünnepi időt. „Ma az idő inkább mechanikusan múló, homogén, másodpercre beosztott idő. Ezzel a homogén idővel nehéz szembenézni. Küzdelmünk egyik hatásos eszköze lehet a transzcendencia.” (Hankiss Elemér szociológus)
Korunk egyik legsúlyosabb problémája az, hogy megfogyatkoztak azok a képességeink és igényeink, amelyek segítségével megpihenhetnénk az origóban és megteremthetnénk az ünnepi időt. Ezzel párhuzamosan nőtt az olyan betegségekben szenvedők száma, mint a pánikbetegség vagy a depresszió… A kiállításon szereplő tárgyak, ha közvetlenül erre nem is utalnak, áttételesen hangsúlyozzák a tudatos tér-időkezelés fontosságát.
Köszönöm, hogy részese lehettem ennek az ünnepi pillanatnak!
szerző: Ágnes Virág
Eredeti cikk >>