„Minden művelt festő egyetemes művészettörténetünket kell, hogy a fejében hordja. Ez adja valóságos témáját és ez az, amit megfest tiszteletből vagy kritikával, és ha mond valamit, megjegyzései erről szólnak.”
E Robert Motherwel-től származó gondolat mentén szeretném Önökkel megosztani mindazt, amit e fiatal, karizmatikus alkotóművész, Sütő Róbert festészetéről gondolok és hiszek. Mutatis mutandis, a megváltoztatható megváltoztatása: művészete minden ecsetvonásában ez a meggyőződés van jelen. Alkotói attitűdjét, gondolkodásmódját kortársaiénál meghatározóbban alakította és alakítja részben az egyetemes művészettörténethez való viszonya, részben, erős intellektuális kapcsolata a kortárs művészet több műnemével és műfajával.
Sütő Róbert művészetében a kortárs, uniformizálódó, szürke valóság felszínes köpenye alatt rejtőző drámai változások korszerű megfogalmazására tesz kísérletet. Festészetének kompozíciós biztonsága, letisztult, esszenciális formavilága, a látszat burka mögött feltárt idő- és térbeli paradoxonok újszerű gondolati, majd vizuális megközelítése, ábrázolása, művészetének kultúrtörténeti dokumentalitása, autentikus közép-európai vizuális toposzai, festészetének magyar kulturális tudata és öntudata a kortárs magyar festészet formanyelvének egyik megújítójává teszi. A konceptuális művészet hideg agytornáját elutasítva olyan sajátosan új művészi nyelvet teremtett, amely régi jogaiba helyezi vissza a közönség tetszését, mint a műalkotás egyik legfontosabb kritériumát. Művészetében a vászon, a festék, a kép felfoghatóvá teszik gondolatait, elképzeléseit, érzéseit. Különös időutazásával visszafordítani látszik az időt: a konceptuális művészet előtti úton indul tovább, de egy egészen új irányba.
A művész rendhagyó tehetsége, invenciója, fegyelmezett, mégis szabad szellemisége, kiváló szakmai tudása a magyar művészettörténet és a kortárs művészet relációjában új nézőpontot kínál. Az alkotófolyamatban a műalkotás tárgyának észlelési mechanizmusát követően a látvány közvetlen, konkrét aspektusa és mögöttes tulajdonsága a művész által olyan egyéni hangú tapasztalati értékelést nyer, amely mindenképpen megelőzi ábrázoló, „lefordító” aspektusát – egyszerre törekszik értelemi és érzelemi benyomások rögzítésére. Ez a folyamat ma azért rendkívül fontos, mert visszaadja a kortárs művészi tevékenység mesterségbeli oldalának jelentőségét, a gondolat és a technika, a képzelet és az anyag között folyamatosan létező, lenyűgöző kontraszt jelenlétét.
Sütő Róbert művészetét az akciófestészet és az absztrakció között kell elhelyeznünk. Átlagos, szürke, légüres térben, puha bársonymezőn sárga, kék, vörös, fekete foltok és vonalak ölelésében, pormentes művészi hangon, a mesterség nagyvonalú pedantériájával, egy kozmikus távlatú valóság tisztán csengő üveghangján szól hozzánk. Feszült nyugalmú műveiből jelenkorunk reális emlékezetének költőien tömörített, összefoglalt tárgyi elemei teszik szinte kézzel foghatóvá a 21. századi térben felsejlő ikonikus épületek asszociatív tömbjeit.
Nagy figyelmet szentel a fenséges érzésének, ezt azonban nem agresszív gesztusokkal, és nem az abszolút fényesség kromatikus mezőivel teszi. Sütő nem támadja meg indulatos mozdulatokkal nagyméretű vásznait, inkább nagyvonalú, puha ecsetvonásokkal simogatja a felületet, s úgy érvényesíti a színeket, hogy nem zárja kalitkába őket. Az érzelmi intenzitás a margón csökken, a szín néhol átfolyik egy másik színbe, ahogyan az ember lelkiállapota változik. A hatalmas színmezők, a monumentális objektumok szükségesek ahhoz, hogy a nézőt érzelmileg megragadják, szinte megpörgessék önmaguk körül, míg elveszítenek mindenfajta racionális kontrollt, s csak a képben léteznek tovább. Ez az alkotói módszer egy sajátos gondolat- és az ecsetjárásban érhető tetten, amely valamiféle vágyat ébreszt arra, hogy a néző, a szemlélő mozgósítsa cselekvőkészségét a műbe történő „átszállással”.
Az „átszállást” segítő, mindent átható benyomást az intenzívvé tett felületek hozzák létre. A képek építészeti környezethez illeszkedő arányait, az atmoszféra benyomásait a vékonyan és több rétegben felrakott színek biztosítják. A felületeket és körvonalakat tárgyiatlanító szín modulációk valamiféle színes éteri tér tömbjévé alakítják át a négyzetes felületeket. A képszélek felpuhítása megóvja a formákat a geometrikus kiindulásban lappangó veszélytől, a megkeményedéstől. A párhuzamos, frontális formák egyidejűleg hozzák mozgásba a szemlélőben a képfelület síkját és a mélység érzetét mint ellenhatást, amely így mindkét végletet megóvja az eltűnéstől vagy az egyértelművé válástól.
Sütő Róbert művészetében – az úgynevezett „természeti széptől” eltérően – van egyfajta (a puszta fizikai és érzéki adottságokhoz képest valamiképpen átlényegített) transzcendentalitás, ami bizonyos értelemben kívül helyezi őt közös valóságunk állandósága alól. A Sütő-objektumok fizikai valóságában létezik valamiféle dinamikus transzcendencia, amely túllép természetes lehetőségeinek kereteiből, túllép minden kényszerítő kötöttségből, a megváltoztathatatlannak vélt fizikai tényszerűségekből. Túllép egy olyan termékeny lehetőség irányába, amely a természet és a szubjektív akarat összjátéka révén elérik a szabadság utópisztikus kikötőit, ahol a létezés a maga teljes és meghatározott értelmében felülkerekedik a történeti tudat kötelezően mindig megújítani törekvő igyekezetén.
N. Kovács Zita